A sztrájk, ami soha nem valósult meg
2019 decemberében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) közösen sztrájkot hirdetett. A cél világos volt: bérrendezés, a munkakörülmények javítása, és annak elérése, hogy a szociális ágazatra fordított állami kiadások érjék el az uniós átlagot. A szociális dolgozók – akik a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjait gondozzák – évek óta alulfizetettek és túlterheltek voltak.
A sztrájk azonban a lakosság alapvető szükségleteit érintette, ezért a törvény szerint a feleknek meg kellett állapodniuk a „még elégséges szolgáltatásról” – arról a minimális ellátásról, amelyet a munkabeszüntetés idején is biztosítani kell. A szakszervezetek előterjesztették javaslatukat. A kormány azonban nem saját ajánlással állt elő, hanem visszaküldte a szervezetekét, és újat kért – anélkül, hogy jelezte volna, mit tartana elfogadhatónak.
Az időhúzás mechanizmusa
A szakszervezetek 2020 februárjában bírósághoz fordultak. Az elsőfokú bíróság nekik adott igazat, a másodfokú viszont a kormánynak. A Kúria végül 2020 decemberében a szakszervezeteknek adott igazat. Ám addigra eltelt az utolsó olyan nap is, amelyet a munkabeszüntetésre megjelöltek. A sztrájkot így soha nem tartották meg.
Az EJEB ítélete szerint a késlekedésnek az lett a következménye, hogy a szakszervezetek nem tudtak sztrájkot tartani a tervezett időpontokban. A bíróság hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt bevezetett különleges jogrend és a rendkívüli tárgyalási szünet nem alkalmazható a nemperes eljárásokra, így az illetékes magyar bíróságot a sztrájktörvényben meghatározott szigorú határidők kötötték. A kormány törvényi kötelezettsége ellenére sem nyújtotta be saját javaslatát a minimumszolgáltatásokra, és a késedelmet nem is indokolta.
A strasbourgi döntés
A Magyar Helsinki Bizottság segítségével a SZÁD az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult. A bíróság május 12-én kimondta: Magyarország megsértette a SZÁD és tagjainak egyesülési szabadsághoz való jogát. Az ítélet szerint a magyar állam az eljárások elhúzásával gyakorlatilag kiüresítette a sztrájkjog érdemi gyakorlását. A bíróság 10 ezer euró sérelemdíj és az eljárási költségek megfizetésére kötelezte Magyarországot.
Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke az ítélet kapcsán hangsúlyozta: „A strasbourgi ítélet nemcsak a szociális ágazat dolgozóinak ad igazat, hanem fontos iránymutatást jelent minden magyar munkavállaló számára: demokratikus társadalomban az egyesülési jog alapján a munkavállalók kollektív fellépését, véleménynyilvánítását és érdekvédelmét biztosítani kell. Az államnak az is kötelessége, hogy valódi, hatékony és időben hozzáférhető jogvédelmet garantáljon abban az esetben, ha e jogot megfelelő alap nélkül korlátozzák.”
Következmények és tanulságok
Köves Ferenc, a SZÁD elnöke a sajtótájékoztatón követelte: a magyar állam vonja le a döntés következményeit, biztosítsa a szakszervezeti jogok tényleges érvényesülését, és hagyjon fel minden olyan gyakorlattal, amely a munkavállalói önszerveződést akadályozza. „Követeljük, hogy a magyar állam vonja le a döntés következményeit, biztosítsa a szakszervezeti jogok tényleges érvényesülését, és hagyjon fel minden olyan gyakorlattal, amely a munkavállalói önszerveződést akadályozza!” – mondta.
Az ítélet nem egyedi eset. Kádár András Kristóf rámutatott: a leköszönt kormány minden, a végrehajtó hatalmat ellenőrizni kívánó szerv vagy szervezet – például a civil szervezetek, az Alkotmánybíróság vagy a szakszervezetek – mozgásterét jelentősen korlátozta. A Helsinki Bizottság szerint hasonló módszereket alkalmaztak a pedagógusokkal szemben is, akik végül a polgári engedetlenséghez fordultak.
Az ítélet precedensértékű lehet a jövőbeli munkavállalói jogok érvényesítésében. A magyar államnak nemcsak a sérelemdíjat kell kifizetnie, hanem – elvileg – a jogsértések orvoslásáról is gondoskodnia kell. A kérdés az: vajon a Tisza-kormány – amely a változás ígéretével lépett hivatalba – hajlandó-e szakítani a korábbi gyakorlattal, és valóban biztosítani a munkavállalók alapvető jogait? Vagy a strasbourgi ítélet csak egy újabb fejezet a magyar állam és a munkavállalók közötti elhúzódó konfliktusban?