„Egy hónapja szabad Magyarországon”
Kedd reggel nyolc óra, Országház, Tisza Kálmán terem. A terem – amelyet Tarr Zoltán, a Tisza Párt leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere az Országház „legszebb termének” tart – zsúfolásig megtelt. Újságírók, képviselők, érdeklődők. A hangulat feszült, de a miniszterjelölt határozott. „Üdvözlök mindenkit az egy hónapja szabad Magyarországon” – kezdi, majd hozzáteszi: az újságírók „több mint tíz éve nem tudtak ilyen szabadon mozogni ebben az épületben”. A kijelentés nem véletlen: Tarr a Fidesz-kormány médiapolitikáját a „lelkek és az elmék leuralásaként” jellemezte, amely 2010-ben a médiatörvénnyel kezdődött, majd „hidegvérrel, lépésről lépésre” terjedt ki mindenre.
A miniszterjelölt expozéjában nem kertelt. A Fidesz-kormány kultúrpolitikáját „leuraló, kiszorító politikának” nevezte, amely „tudatos, szándékos elfoglalása az elméknek, a gyerekek, a fiatalok megmételyezése”. Szerinte a folyamat 2010-ben a médiatörvénnyel kezdődött, majd „lépésről lépésre” terjedt ki a közmédiára, a magánmédiára, majd „szépen sorban mindenre”. A vádak listája hosszú: politikai kinevezések, a közgyűjteményi rendszer szétzilálása, műkincsek elajándékozása, a művészeti oktatás megrongálása, „kurzusfilmek” milliárdokból. „Ha most elkezdeném felsorolni azt a sok bűnt, amit a kormány elkövetett a kultúra terén, szendvicsekre és hálózsákra is szükségünk lenne” – mondta, de azért néhányat megemlített.
A „helyreállítási minisztérium” három pillére
Tarr Zoltán a „helyreállítási minisztérium” szerepét szánta tárcájának. Három pillért határozott meg: a szakmai autonómia helyreállítását, az átlátható kultúrafinanszírozást és a társadalmi hozzáférés erősítését. „A kultúra nem díszítőelem, hanem társadalmi alap. Vitázik, emlékezik, alkot, kötődik és jövőt képzel el” – fogalmazott. Hozzátette: a Fidesz-kormány számára a kultúra a „gazdasági zsákmányszerzés eszköze” volt, és a „kultúrharcos logika támogatását” ösztönözte a sokszínű gondolkodás helyett.
A miniszterjelölt szerint a legnagyobb pusztítást a leköszönő kormány a műemlékvédelemben követte el. „Műemlékeket építettek a 21. században” – utalt a diósgyőri vár felújítására és a budai vár építkezéseire. Különösen érzékenyen érinti a téma, hiszen feleségét – aki szintén a műemlékvédelemben dolgozott – állítólag azért rúgták ki Lázár János minisztériumából, mert „lájkolta férje posztjait”. Szóvá tette a Magyar Rádió épületeinek lebontását is, köztük a Pagodát és a Bródy Sándor utcai Stúdiópalotát, amely az 1956-os forradalom helyszíne volt.
Vizsgálatok és elszámoltatás
Tarr Zoltán bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 milliárd forintos botrányát – amelyet elődje, Hankó Balázs egyedül osztott szét – ki fogják vizsgálni. „Ez csak a jéghegy csúcsa” – tette hozzá. Szerinte „politikai lojalitás alapján osztották el az állami támogatásokat, beszűkítették a filmkultúrát, kevés, politikailag preferált alkotó kapott nagy összegű támogatásokat kurzusfilmekre, amik akkor is kevés nézőt vonzottak, ha fizettek a nézőknek, miközben a független alkotások nemzetközi díjakat nyertek”.
A miniszterjelölt szerint a Tisza-kormány nem politikai bosszút akar, hanem szakmai helyreállítást. „Vége van annak, hogy ellezsákosítjuk, elvidnyánszkysítjuk a kultúrát. Vége lesz, hogy egy ember, mint a NAT-ot felülbíráló Takaró Mihály zavaros és beszűkölt világa határozza meg a kultúrát és az oktatást” – fogalmazott. Ugyanakkor hozzátette: „Ezért nem kell félni, hogy értékeik kikerülnek a kulturális kánonokból.”
A bizottság döntése
A Művelődési Bizottság végül 7 igen, 4 nem szavazattal támogatta Tarr Zoltán kinevezését. A négy nem szavazat várhatóan a Fidesz-KDNP képviselőitől érkezett, akik a meghallgatás során is többször jelezték egyet nem értésüket. A szavazás után Tarr a sajtónak nyilatkozva megerősítette: „Egy abuzált ország vagyunk, abuzált kultúrával, ami most ebből a sokkból akar magához térni, és ennek az ébredésnek egyik legfontosabb támogatója a kultúra lehet.”
Kérdések és kételyek
A kemény kritikák és a vizsgálatok ígérete mögött azonban számos kérdés nyitott maradt. Vajon a Tisza-kormány valóban képes lesz a szakmai autonómia helyreállítására, vagy csupán a politikai irányítás egy új formáját vezeti be? Az átlátható finanszírozás ígérete üdvözlendő, de vajon a gyakorlatban is működni fog? És ami a legfontosabb: a „kultúrbéke” valóban békét hoz, vagy csupán a konfliktusok újabb formáját eredményezi?
Ahogy a miniszterjelölt maga is mondta: „Most egy szülés utáni depresszióban van az ország, még nem tudja, merre induljon el.” A kérdés az, hogy Tarr Zoltán és a Tisza-kormány képes lesz-e olyan irányt mutatni, amely valóban a magyar kultúra és a nemzeti értékek megerősödését szolgálja, vagy csupán egy újabb politikai ciklus kezdetét jelenti, ahol a kultúra ismét a hatalmi harcok eszközévé válik.