A nyílt levél és a kényszerítő körülmény

Szerda délután jelent meg Eszenyi Enikő, a Vígszínház egykori igazgatója nyílt levele a közösségi oldalán. „Az elmúlt években nem volt olyan nap és éjszaka, amikor ne foglalkoztatott volna a Vígszínházban töltött igazgatói időszakom” – kezdte a rendező-színésznő, aki 2020 tavaszán kényszerült távozni a színház éléről, miután több tucat kollégája vádolta meg verbális abúzussal és mérgező munkahelyi légkör fenntartásával. A botrány akkor robbant ki, amikor a 24.hu egy interjúja nyomán sorra álltak elő a színházi dolgozók a megaláztatásokról és zaklatásokról szóló beszámolóikkal.

A bocsánatkérés hátterében azonban nem csupán a lelkiismeret, hanem egy konkrét szakmai döntés áll. Vadász Dániel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója múlt szombaton felfüggesztette Eszenyi jövő évadra meghirdetett Primadonnák című rendezését. Indoklása szerint a tervezett együttműködés több társulati tagban „bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat”. A színház vezetősége – mint fogalmaztak – „elkötelezett a biztonságos, egymás méltóságát maradéktalanul tiszteletben tartó, a bántalmazástól és elfogadhatatlan viselkedéstől mentes, támogató munkakörnyezet biztosítása mellett”.

Eszenyi levelében elismerte: „sokszor nem kellő figyelemmel és empátiával fordultam mások felé”. Hozzátette: „Sokáig azt hittem, hogy a próbák során tanúsított szenvedélyes, időnként nem megfelelő megnyilvánulásaimat igazolja az, ami végül a színpadon megszületik. Nagyon sajnálom, hogy voltak helyzetek, amikor másokat megbántva végeztem a munkámat, és ezzel lelki fájdalmat okozhattam. Azt gondoltam, hogy a színház mindennél fontosabb.” Majd hozzátette: „Nem volt igazam.”

A rendező kitért a debreceni esetre is: „A következő évadban bemutatandó Primadonnák című produkció kapcsán az elmúlt hat évben most először fordult elő, hogy egy alkotói közösség egyes tagjaiban megfogalmazódott: nincs meg felém a közös munkához elengedhetetlen bizalom.” Levelét azzal zárta: „Kérem, fogadják el őszinte bocsánatkérésemet.”

A szakszervezet válasza: hiányzó felelősségvállalás

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SZIDOSZ) másnap részletes állásfoglalásban reagált. A szakszervezet – amely az előadó-művészeti szakma munkajogi érdekképviseletét látja el – határozottan visszautasította Eszenyi azon narratíváját, hogy hat év alatt most szembesült először a bizalomhiánnyal.

„Nem az történt, hogy hat év alatt ez most fordult elő először, hanem az, hogy hat év után ez most derült ki először. Köszönhetően az első és egyetlen színházigazgatónak, aki unikális módon vállalta mindazt, ami történt. A látszólagos problémamentesség nem a megváltozott viselkedés bizonyítéka, hanem az elfojtásé és a megfélemlítettségé” – fogalmaztak.

A SZIDOSZ szerint a probléma még összetettebb, mivel Eszenyi nem színészként, hanem rendezőként kapott felkérést, ami egyértelmű hatalmi pozíciót jelent. „Elutasítjuk, hogy olyan személyek kerüljenek hatalmi helyzetbe, akik korábban visszaéltek a hatalmukkal, és akiknek a jelenléte szorongást, félelmet és méltatlan munkakörnyezetet teremthet a színházi dolgozók számára” – írták.

A szakszervezet hangsúlyozta: nem hisznek a lincselésben, bosszúhadjáratokban vagy a szakmai ellehetetlenítésben, és értik azok felháborodását is, akik az elmúlt napok eseményeit morális ítélkezésként élik meg. „Az igazi rehabilitáció alapja ugyanis a valódi felelősségvállalás lenne, ami ebben az ügyben elmaradt. Nem zajlottak le azok a transzparens, független intézményi vizsgálatok sem, amelyek tisztázták volna a múltbeli eseteket és megnyugtató garanciákat adtak volna a jövőre nézve” – tették hozzá.

A rendszerhiba: eltűnt jegyzőkönyvek és elmaradt következmények

Az Eszenyi-ügy hátterében egy mélyebb strukturális probléma is meghúzódik. Lengyel Tamás, a Vígszínház egykori színésze a Bóta Caféban nemrég arról beszélt: „a főváros pontosan úgy viselkedett velünk, mint a NER bárkivel, aki kritikát fogalmazott meg. Az Eszenyi-ügyben a főváros és a Fidesz között nincs különbség.” Lengyel szerint a főváros azt állítja, megsemmisítette a vizsgálóbizottság anyagát, személyiségi jogokra hivatkozva pedig kisatírozta a következtetéseket a kiadott anyagokból. „Vagyis teljesen feleslegesen ment el 70 ember a meghallgatásokra, és vállalta a kockázatot, mert a történteknek végül nem lett következménye” – mondta.

Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Önkormányzat akkori kultúráért felelős főpolgármester-helyettese 2021-ben azt mondta: senki nem vállalta fel nyilvánosan, amit Eszenyiről mondott, ezért nem tudták nyilvánosságra hozni a megállapítások egy részét. Később több színész is jelentkezett, hogy ők nem kértek névtelenséget. A vizsgálat megállapításait azóta sem hozták nyilvánosságra, a jegyzőkönyveket pedig megsemmisítették.

Következtetés: a bocsánatkérés nem pótolja a rendszerszintű változást

Eszenyi Enikő bocsánatkérése kétségtelenül fontos lépés – hat év hallgatás után először ismerte el nyilvánosan, hogy hibázott. A SZIDOSZ is elismerte: „De kétség kívül nagy és fontos lépés.” Ugyanakkor a szakszervezet szerint a bocsánatkérés – „benne egy tényszerűen hamis mondattal” – nem törölheti el a strukturális kockázatokat.

A magyar színházi világban továbbra is hiányoznak azok a transzparens, független intézményi vizsgálatok, amelyek valódi garanciát jelentenének a dolgozók számára. A SZIDOSZ szerint a megoldás az előzetes, transzparens intézményi tisztázás lenne: „Ha a döntéshozók végre bevezetnék a munkavállalók előzetes, érdemi véleményezési jogát, azzal nemcsak a dolgozókat védenék meg, hanem a szakmát is.”

Eszenyi a következő évadban a Ghost című musicalt állítja színpadra a József Attila Színházban. A kérdés továbbra is nyitott: vajon a színházi világ képes-e valódi tanulságot levonni ebből az ügyből, vagy a bocsánatkérés csupán egy újabb fejezet a magyar kulturális élet elmaradt felelősségre vonásainak sorában?