Péntek délelőtt, egy Facebook-bejegyzés
Magyar Péter (Tisza Párt, leendő miniszterelnök) pénteken a közösségi médiában tette közzé a hírt: Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztosnak, Rost Andreát, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas világhírű operaénekest pedig a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztosnak kérte fel. A bejelentés szerint a Tisza-kormány létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet is, amely öt évig működne, és a társadalmi részvétel erősítésén dolgozna.
A bejegyzés gyorsan terjedt, és a kommentelők két táborra szakadtak: az egyik oldal üdvözölte a szimbolikus gesztust, a másik pedig a részletek hiányát és a lehetséges nepotizmust kérte számon. A Vonalban szerkesztősége utánajárt: mit jelent ez a gyakorlatban, és milyen kockázatokat rejt a konzervatív értékrend szempontjából?
Radnai Márk: a pártember és az új intézet
Radnai Márk (Tisza Párt alelnöke) kormánybiztosként segítené a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozását és a kormányzattal való kapcsolattartást. Magyar Péter szerint az intézet célja, hogy „a közéletben felhalmozódott problémák megértéséhez és kezeléséhez szélesebb körű tudásra, rendszerezett tapasztalatokra és strukturált társadalmi bevonásra van szükség”.
Az intézet feladata lenne, hogy „feltárja és rendszerezze az állampolgári tapasztalatokat, vizsgálja a társadalmi részvétel hazai és nemzetközi jó gyakorlatait, valamint ezek alapján módszertani javaslatokat dolgozzon ki”. A leírás szerint az intézet nem helyettesítené a demokratikus intézményeket, csupán előkészítő és javaslattevő szerepet töltene be.
A konzervatív olvasó számára azonban több kérdés is felmerül. Az első: vajon egy pártalelnök alkalmas-e arra, hogy objektíven mérje fel a társadalmi igényeket? A második: a „társadalmi részvétel” jelszava mögött nem egy újabb, felülről irányított struktúra épül-e, amely a valódi demokráciát – a helyi közösségek és a hagyományos intézmények erejét – gyengítheti? A harmadik: az intézet ötéves időtartama vajon elegendő-e a valódi változáshoz, vagy csupán egy politikai ciklusra szóló látszatintézkedésről van szó?
Rost Andrea: a kultúra nagykövete
Rost Andrea kinevezése szimbolikus értékű. Magyar Péter szerint „a milánói Scalától a New York-i Metropolitan Operán át a világ vezető operaszínpadain képviselte mindazt, amit a magyar zeneművészet jelent: tehetséget, fegyelmet, érzékenységet és világszínvonalú tudást”. A kormánybiztos feladata a fiatal tehetségek támogatása, a zenei nevelés erősítése, valamint annak elősegítése lenne, hogy a magyar előadóművészek itthon és nemzetközi szinten is méltó lehetőségekhez jussanak.
Rost Andrea személye vitathatatlanul rangot ad a posztnak. A világhírű operaénekes évtizedek óta képviseli a magyar kultúrát a nemzetközi porondon, és a kinevezés mögött meghúzódó szándék – a magyar zene megbecsülésének növelése – mindenki számára támogatható. A kérdés azonban továbbra is az: vajon a kultúra valódi támogatást kap, vagy csupán egy újabb politikai díszletről van szó? A konzervatív értékrend szempontjából az lenne a fontos, hogy a kormánybiztos ne csupán szimbolikus szerepet töltsön be, hanem valódi hatáskörrel és költségvetéssel rendelkezzen a magyar zenei élet megerősítésére.
Nepotizmus és politikai kontinuitás
A bejelentés mögött ott áll a közelmúltban kirobbant nepotizmusvád is. Magyar Péter sógora, Melléthei-Barna Márton (Tisza Párt jogi vezetője) lett az igazságügyi miniszter, ami heves kritikákat váltott ki. A mostani kinevezések – bár szakmailag indokolhatók – tovább erősíthetik azt a képet, hogy a Tisza Párt a saját embereit helyezi kulcspozíciókba.
A narratíva klaszter szerint a Tisza-kormány vezetése a 2010 előtti baloldali-liberális kormányzatok kulcsfiguráihoz kötődik. Radnai Márk esetében is felmerül a kérdés: vajon a párt alelnöke képes-e függetlenül, a pártérdekektől mentesen dolgozni egy olyan intézetben, amelynek célja a „társadalmi részvétel” erősítése? A konzervatív olvasó számára az lenne a megnyugtató, ha a kormányzás valóban a szakmaiságra és a hagyományos intézmények tiszteletére épülne – nem pedig újabb, átláthatatlan struktúrákra.
A társadalmi részvétel csapdája
Magyar Péter szerint „a társadalmi részvétel megerősítése a működő és emberséges kormányzás alapfeltétele”. Ez a mondat önmagában igaz is lehet – a kérdés az, hogy hogyan valósítják meg. A konzervatív értékrend a helyi közösségek, a családok és az egyházak szerepét hangsúlyozza a társadalmi életben. Egy felülről irányított, központosított intézet, amely „strukturált társadalmi bevonást” ígér, könnyen a valódi közösségi kezdeményezések ellenében hathat.
A Vonalban szerkesztősége úgy látja: a Tisza-kormány első kormánybiztosi kinevezései egyszerre hordoznak ígéretet és kockázatot. Az ígéret az, hogy a kultúra és a társadalmi párbeszéd valódi figyelmet kap. A kockázat az, hogy a szimbolikus gesztusok mögött nem áll valódi szakmai munka, és a politikai kontinuitás – a 2010 előtti baloldali-liberális kormányzati struktúrák restaurációja – tovább gyengítheti a konzervatív értékeket.
Záró gondolat
A következő hetekben kiderül, hogy Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztosként valódi változást hoznak-e, vagy csupán egy újabb politikai díszlet részévé válnak. A konzervatív olvasó számára az lenne a megnyugtató, ha a kormányzás a hagyományos intézmények tiszteletére, a szakmaiságra és a valódi közösségi részvételre épülne – nem pedig újabb, felülről irányított struktúrákra. A tét nem kisebb, mint a magyar közélet és kultúra jövője.