<!-- VIDEO_EMBED -->
Hollywoodi thriller Pécsen
A történet akár egy hollywoodi thriller forgatókönyve is lehetne, csakhogy mindez Magyarországon, Pécsett történt. A vád szerint egy nő és az édesanyja ricinus magból készített őrleményt kevert a férj kávéjába, hogy megmérgezzék. A házaspár kapcsolata teljesen megromlott, rendszeressé váltak a viták, már külön aludtak, a másodrendű vádlott pedig a házasság felbontását is kezdeményezte.
A szakértői vélemény szerint a ricin az egyik leghatásosabb növényi méreg. Hatásmechanizmusát tekintve a sejtplazmába jutva a fehérjeszintézist végző riboszóma működését gátolja. A ricin szájon át történő elfogyasztása utáni mérgezés tünetei a hányás és hasmenés, majd a halál többszervi elégtelenség révén következhet be. Három-négy mag is halálos lehet, a tiszta fehérjéből néhány milligramm is elegendő.
A lehallgatás és a feljelentés
A vád szerint a feleség és az anyós olyan burkolt kijelentéseket tett, amelyekből a férfi arra következtetett, hogy a két nő az életére tör. Ezért 2025 tavaszán lehallgatókészülékeket helyezett el a lakásban. A vádlottak ezen beszélgetések során 2025. június 6. napját követően megállapodtak abban, hogy ricinusolaj felhasználásával kioltják a velük ekkor már haragos viszonyban lévő sértett életét.
A másodrendű vádlott tájékoztatta az elsőrendű vádlottat, aki eredetileg szemcseppel kívánta megölni a sértettet, hogy az nem jó, mert kimutatható, a ricinusolaj sokkal hatékonyabb, ezért ricinus magvakat kell venni, melyből áztatással kivonható a halálos méreg. Az elsőrendű vádlott Pécs belvárosának két gyógyszertárából szerezte be a ricinus magokat.
A kávéba rejtett méreg
A sértett szokása volt, hogy este lefőzte a másnap reggeli kávéját, és azt a konyhában hagyta. Az elsőrendű vádlott az általa vásárolt ricinus magvakat összetörte, felhigította, és abból 2025. június 28-án a lefőzött kávéba pontosan meg nem állapítható mennyiséget beleöntött. A sértett az általa rögzített beszélgetésekből arra a következtetésre jutott, hogy ilyen módon kívánják megmérgezni.
2025. június 28-án, 29-én és 30-án este a lefőzött kávékat nem fogyasztotta el, azokat külön műanyagüvegekbe áttöltötte, és 2025. július 1-jén az általa rögzített hangfelvételekkel együtt a feljelentés megtételekor a nyomozó hatóságnak átadta.
Darázscsípés is a tervben
A vád szerint a ricinus nem az egyetlen módszer volt, amellyel a férfi életére törtek. Egy darázzsal is megpróbálták megölni. A másodrendű vádlott tudomással bírt arról, hogy a sértett a darázscsípésre fokozottan érzékeny, mivel 2021. július 10-én már egyszer darázscsípést szenvedett el, amely miatt a sürgősségi osztályra, kórházba kellett szállítani.
Az előkészítő ülés és a folytatás
Az ügyészség az elsőrendű vádlottat tettesként, a másodrendű vádlottat pedig bűnsegédként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg. Az előkészítő ülésen az ügyész nyolc-nyolc év szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, amennyiben a vádlottak beismerik bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról.
Egyik vádlott sem ismerte be a bűnösségét, és vallomást sem kívántak tenni. A védelem vitatja, hogy a vádlottak között olyan megállapodás jött volna létre, amely a sértett életének kioltására irányult, valamint azt is, hogy ricinusolaj felhasználásával történt volna a cselekmény. A következő tárgyalás szeptember 9-én várható, amikor a vádlottakat, valamint a sértettet hallgatják ki, a későbbiekben pedig a sértett által készített hangfelvételek lejátszására is sor kerülhet.