A forint ára: láthatatlan devizaadó

Magyarország pénzügyi szempontból kétsebességes nemzetgazdaság – állapítja meg a VIG Alapkezelő szakértőinek elemzése a Telex Névérték blogjában. Míg a győri Audi vagy a kecskeméti Mercedes tárgyalóiban kizárólag euróalapú grafikonok alapján döntenek a fejlesztésekről és az önköltségről, számukra a magyar forint nem más, mint egy hó végi technikai kényelmetlenség a helyi bérek kifizetésekor, addig a hazai tulajdonú kkv-k folyamatosan az euró–forint árfolyamgörbét figyelik.

A forint éves volatilitása a legmagasabb a közvetlen régiós versenytársakhoz, a cseh koronához, a lengyel złotyhoz és a román lejhez képest. A 2010 és 2012 közötti európai adósságválság idején a forint kilengései tartósan 10 százalék felett mozogtak, a 2020-as világjárvány alatt megközelítették a 8,5 százalékot, míg az abszolút csúcspontot a 2022-es energiakrízis hozta el, amikor a hazai valuta volatilitása elérte a kritikus, közel 13,5 százalékos szintet.

A hazai fizetőeszköz kiszámíthatatlan mozgása ugyanis egyoldalúan bünteti a magyar cégeket: míg a forint gyengülése az importoldalon drágítja meg az alapanyagokat, addig az erősödés az exportoldali profitot tünteti el a fix eurós szerződések és a merev, forintban keletkező belső költségek miatt.

A valós teljesítménytől független profitveszteség

A cikk egy konkrét példán keresztül mutatja be, hogyan működik ez a mechanizmus a gyakorlatban. Vegyünk egy olyan belföldi fémipari kisvállalkozást, amely szerződés keretében fixen 10 eurós darabáron gyárt alkatrészeket egy német partnernek, miközben belső önköltsége fixen 3600 forint. Amikor a forint gyengébb, és egy euróért 400 forintot adnak a bankban, a cég 4000 forint bevételt realizál, így darabonként 400 forint tiszta profitja marad. Ha azonban a forint váratlanul megerősödik a 370-es szintig, a német partner továbbra is a fix 10 eurót utalja, aminek átváltása után a cégvezető már csak 3700 forintot kap.

Mivel a gyár belső, forintalapú költségszerkezetét nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, a darabonkénti nyereség azonnal 100 forintra olvad. Ez azt jelenti, hogy a működési nyereség 75 százaléka eltűnt pusztán az euró–forint devizapár árfolyam-ingadozása miatt, teljesen függetlenül a vállalat valós teljesítményétől, a menedzsment hatékonyságától vagy a termékek minőségétől.

A beszállítóvá válás akadálya

A VIG Alapkezelő elemzői rámutatnak: egy átlagos hazai gyártóvállalat gyakran szűkös, 6 és 8 százalék közötti működési haszonkulccsal kénytelen gazdálkodni. Ha ebből a vékony profitból a folyamatos árfolyamvédelmi ügyletek, a forint kiszámíthatatlan kilengései miatt tartósan elvisznek 1-2 százalékpontot, az közvetlenül a cég jövőbeli fejlődési potenciálját és beruházási forrásait égeti el.

Míg a magyar cég a nyeresége egy jelentős részét a puszta túlélésre kénytelen áldozni, addig a stabilabb monetáris környezetben dolgozó régiós riválisok részben vagy teljesen mentesülnek ezen extra költségek alól, és a megspórolt tőkét árcsökkentésre vagy technológiai modernizációra fordíthatják.

A hátrány azt is megnehezíti a magyar cégeknek, hogy a hozzánk betelepült multik közvetlen beszállítóivá lépjenek elő. Az alacsony hozzáadott értékű bérmunkából való előrelépés kulcsa a hosszú távú tervezhetőség – a multik, mint megrendelők, hosszú távú, 3-5 éves ciklusokban gondolkodnak, szigorúan fix eurós árak szerint.

Az általuk kiírt beszállítói pályázatokon egy eurózónás szlovák versenytárs, mivel költségei és a leendő bevételei is euróban keletkeznek, kockázati felár nélkül is képes versenyképes árajánlatot adni. Ezzel szemben egy magyar cég a forintalap miatt kénytelen egy vaskos biztonsági puffert beépíteni az eurós árajánlatába, mert egy ilyen hosszú időtávra a devizakockázat lefedése a pénzpiacokon szinte megfizethetetlen. Ez a kényszerű kockázati prémium viszont a beszállítói pályázatok elbírálásakor gyakran azonnal versenyképtelenné teszi a magyar vállalatot, így maradnak az egyszerű alvállalkozói feladatok.

A Tisza-kormány csendje

Az euró bevezetése pontosan ezt a strukturális hátrányt szüntetné meg – mutat rá a cikk. Pozitív láncreakciót indíthatna el: a fedezeti ügyletek eltűnésével megspórolt profit és a felszabaduló vezetői fókusz a tényleges fejlesztésekre irányulhatna. A magyar kkv-k végre kiléphetnének az alacsony hozzáadott értékű bérmunka csapdájából, és eséllyel pályázhatnának a multinacionális vállalatok beszállítói pozícióira.

A Tisza-kormány azonban egyelőre hallgat a közös pénz bevezetéséről. Pedig a magyar gazdaság kétsebességes működése egyre mélyíti a szakadékot a multinacionális vállalatok és a hazai tulajdonú kkv-k között. Amíg a forint a régió legingadozóbb valutája marad, addig a magyar kisvállalkozások a puszta túlélésre kénytelenek áldozni erőforrásaikat – ahelyett, hogy technológiai modernizációba vagy árcsökkentésbe fektethetnének.

A kérdés az: vajon a Tisza-kormány felvállalja-e a nemzeti valuta elengedésével járó politikai kockázatot, vagy továbbra is a forint csapdájában hagyja a hazai kkv-kat? A válasz nemcsak gazdasági, hanem stratégiai kérdés is – a magyar gazdaság jövőbeli versenyképességének egyik kulcsa.